Bonn

Bonn látnivalók

Bonn Észak-Rajna-Vesztfália tartomány déli részén fekszik, Rheinland-Pfalz tartomány határán. A rajna-parti város alig húsz kilométerre délre található a nem kevésbé híres Kölntől.

A festői Siebengebirge hegységtől körülölelt város számtalan lehetőséget kínál az ide látogatóknak, a sétahajózás mellett múzeumok sora, köztük Ludwig van Beethoven szülőháza várja a turistákat. A sok sétálás után pedig a kávéházakban, éttermekben pihenhetnek meg. Bonn népszerűségéről mi sem mond többet, mint az, hogy évente hatszázezren látogatnak ide.

Látnivalók Bonnban

Ez a csodálatos észak-rajna vesztfáliai város, mely Kölntől húsz kilométerre, a Rajna partján fekszik, olyan sok látnivalót kínál az ide látogatóknak, hogy azt még felsorolni sem könnyű feladat, hát még a bemutatott szebbnél-szebb helyeket végigjárni. Nem is lehet ezek után meglepő, hogy évente átlagosan hatszázezer turista látogat Bonnba, és átlagosan két napot töltenek el itt, s a vendéglátók átlagos kihasználtsága több mint negyven százalék.

Bonn Városháza

A város szívében fekszik a régi városháza, melynek alapkövét maga a választófejedelem, Clemens August tette le 1737-ben. Az épület Michael Leveilly tervei alapján készült el. Megválasztásának éjszakáján itt lépett a bonniak elé az NSZK első elnöke Theodor Hauss, de tartott itt ünnepi beszédet Charles de Gaulle és John Fitzgerald Kennedy is. A város főterének, a Marktplatznak a hangulatát a régi városháza határozza meg. A Marktplatz nemcsak a főtér, hanem Bonn kedvenc találkahelye is egyben.

Bonn városháza

Bonni Nyár

Májustól szeptemberig pedig ez a tér ad otthont a „Bonni Nyár” nevű fesztiválnak, mely során a kultúra széles spektruma jelenik meg, s a popzenei koncertektől a prózai előadásokon keresztül a komolyzenei koncertekig a legkülönbözőbb műfajok váltják egymást a színpadon a lakosok és turisták legnagyobb örömére.

Beethovenhalle

A város komolyzenei vonatkozásban is tartogat számunkra meglepetéseket, ugyanis ebben a városban látta meg a napvilágot 1770-ben minden idők egyik legtehetségesebb zeneszerzője, korának ünnepelt zsenije, Ludwig van Beethoven. Szülőháza a mai napig áll, múzeumként működik.

A Főposta épülete előtt álló bronzszobrát 1845-ben emelték. Bonn leghíresebb szülöttének nevét viseli a város nevezetes konferencia-és hangversenyterme, az 1959. szeptember 8-án felavatott Beethovenhalle.

Bonn Beethovenhalle

Bonn Koblenzer Tor

Szintén Leveilly mérnöki tudását dicséri a Koblenzer Tor (Koblenzi kapu), mely 1751-57 között épült. A tetején Mihály arkangyal szobra látható, egészen pontosan annak hiteles mása, ugyanis az eredeti áldozatul esett a háborúnak. Az eredeti figura, a Hendrik Rottermondt keze formázta aranyozott ólomöntvény ma a bonni egyetem 8-as számú előadójában látható, egyébként maga a kapu is az egyetem épületének a része.

Bonn Koblenzer Tor

Bonn Universität

Bonn egyeteme a barokk stílusban épült Rheinische Friedrich-Wilhelms Universität, 1818 óta árasztja magából a tudást. Addig ugyanis a kölni választófejedelem rezidenciája volt. Az építése 1697-ben kezdődött, majd nemegyszer helyre kellett állítani, ugyanis 1777-ben és 1944-ben is leégett.

Villa Hammerschmidt

A város különösen impozáns kúriája, a Villa Hammerschmidt szolgált elnöki rezidenciaként egészen 1990-ig. Ez a Rajna partján álló épület a 19. század későklasszicista alkotása, melynek teraszáról a hatalmas folyamban gyönyörködhetünk.

Bonn Villa Hammerschmidt

Bonn Sterntor

A Bottlerplatz északi részén áll a középkori városfal maradványaiból emelt Sterntor, vagyis a Csillagkapu, amivel Bonn középkori dicső múltjának állítottak emléket.

Bonn Sterntor

Bonn Münster

A város talán legszebb épülete a 13. századi székesegyház, a Münster. A hetven méter hosszú, háromhajós templomnak öt tornya van, itt tették Szép Frigyes és IV. Károly fejére a koronát.

Bonn Münster

A városban közel negyven múzeum várja az érdeklődőket, így többek között a Rheinisches Landesmuseum, ahol Bonn és régója története tárul a szemünk elé, vagy a művészetek háza,a Kunstmuseum,amely épület maga is kész művészeti alkotás.

Látnivalók Bonn környékén

Drachenfels

A Bonnt övező Siebengebirge hegység legismertebb hegye a Drachenfels, magyarul Sárkányszirt.

A germán mondavilág hőse, Siegfried a Nibelung-énekben itt küzdött meg a sárkánnyal. A 331 méter magas hegyen régi várromok hevernek, felette a természetvédelem történetét feldolgozó tárlatnak helyt adó Schloss Drachenburg kastélymúzeum.

Bonn Drachenfels

A csúcsról ragyogó kilátás nyílik, tiszta időben a kölni dóm tornyai is láthatóak. A hegyre nemcsak gyalog lehet feljutni, az út egy részét szamárháton is megtehetik az ide látogatók, vagy az 1883 óta működő fogaskerekűvel, a Drachenfelsbahnnal.

A természet szerelmeseinek sok minden mást is kínál ez a környék, számtalan heggyel, Bonn hatalmas szabadidőparkjával, de mindenképpen érdemes ellátogatni a botanikus kertbe is. A Rajna partján fekszik a grandiózus Operaház, mellette a hajóállomás, ahol felszállhatunk egy sétahajóra, ha éppen egy romantikus rajnai útra vágyunk.

A város minden korosztály számára számtalan lehetőséget kínál, számos üzlete, kávézója, étterme várja a vendégeket, a különböző fesztiválokról, koncertekről, hangversenyekről, állandó és időszaki kiállításokról nem is beszélve.

Bonn közlekedés

A Rajna közlekedés lehetőségeire is rányomja a bélyegét, hiszen a hatalmas folyam élvezetes sétahajózásra is lehetőséget ad, ám ennél fontosabb, hogy a város a vízi szállítás előnyeit is kihasználhatja. Bonn a közlekedés szempontjából is élhető város, a tömegközlekedés jól szervezett, modern és tiszta, köszönhetően részben a Deutsche Telekom által szponzorált járat felújításnak, amiért cserébe a villamos a cég neve után a Telekom Express nevét viseli. Egyébként a villamosok nem mutatnak egységes képet, egy részük magaspadlós, másik részük viszont alacsony padlózatú, ami a megállók kialakításánál okozott kisebb problémát. A villamossínek behálózzák az egész várost, átfutnak a Kennedy hídon is. A város a regionális közlekedés „ütőerén” fekszik, Bonnon robognak keresztül a szélvészgyors vonatok, az ICE-k (Intercity Express).

További utazási ötletek
Páfosz
Capri